Saját készítésű kockáink a Pente Gammai játékhoz

Az ókori dobókocka világa

A dobókocka az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb játékeszköz volt az ókorban, különösen a római kultúrában. A rómaiak nemcsak játszottak vele, hanem ügyességet, taktikát és szerencsét is próbára tettek általa.

A legkorábbi kockák a bronzkorból, a Közel-Keletről származnak. Az ókori példányok többsége csontból készült, de találtak kockákat elefántcsontból, bronzból, üvegből, ólomból, borostyánból és más anyagokból is. A szabályos, hatoldalú kockákon – a maihoz hasonlóan – az átellenes oldalak összege hét volt.

Érdekesség, hogy néhány kockát tudatosan úgy formáltak, hogy gyakrabban az 1-es vagy 6-os oldalára essen – ez már az ókorban is a szerencse "befolyásolásának" eszköze lehetett.

A kockák mérete változó volt: a nagyobbak akár 2–3 centiméteresek, míg a miniatűr példányok alig néhány milliméteresek voltak. Találtak olyan kockákat is, amelyek később más célokat is szolgáltak, például késmarkolatként használták őket.

Nem egy kocka különleges formájú volt – lecsapott élű vagy aránytalan oldalakkal készült, valószínűleg kísérleti céllal vagy csaláshoz.

Egy 1. századi lausanne-i ház padlója alól előkerült játékos kincse különösen beszédes: két kocka, negyven csontzseton és néhány személyes tárgy, amelyeket egy kis zsákban rejtettek el. A kocka tehát nemcsak játék volt, hanem érték is – amit megőriztek, elrejtettek, talán remélve, hogy újra előkerül.